Gondolatok a kertörökségről
Gondolatok a kertörökségről címmel videósorozatot indít az MKA, amelyben hazai és nemzetközi szakemberek, társszakmák képviselői osztják meg a témával kapcsolatos gondolataikat.
Gondolatok a kertörökségről címmel videósorozatot indít az MKA, amelyben hazai és nemzetközi szakemberek, társszakmák képviselői osztják meg a témával kapcsolatos gondolataikat.
Mérleget vont az idei évben elvégzett feladatokról és azok eredményeiről az MKA kuratóriuma. A Károli Gáspár Református Egyetemen megtartott ülésén Dr. Herczeg Ágnes kuratóriumi elnök a jövő évi célkitűzésekről is tájékoztatta a résztvevőket. A Károli Gáspár Református Egyetem egy éve teljesen felújított épülete, a Károlyi-Csekonics Palota adott otthont a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) idei utolsó kuratóriumi ülésének. A résztvevőket Dr. Szuchy Róbert, az egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntötte, aki kiemelte: a felújított épületegyüttes lehetőség az egyetem számára új társadalmi kapcsolatok építésére, ezért is szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatot az MKA-val. Ezt követően Herczeg Ágnes, az MKA kuratóriumi elnöke tartott beszámolót az...
A kertturizmusban érintett szakembereknek szervezett műhelymunkát november 24-én a Magyar Kertörökség Alapítvány és a Károlyi József Alapítvány a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban.
A környezet és a közösség kérdése együttesen került a 2022. novemberében Vácott megrendezett „Zöldinfrastruktúra és Közösségfejlesztés Konferencia” fókuszába.
Az örökségvédelem újraindítása volt a témája annak nemzetközi konferenciának, amelyen a Magyar Kertörökség Alapítvány delegációja is részt vett Torontóban.
A 21.századi építészetnek nemzetinek kell lennie, a régi mindig szebb és jobb, mint az új – jelentette ki Lázár János építési és beruházási miniszter Fertődön, az Esterházy-kastélyban rendezett III. Mőcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Konferencián.
Budapesten tartja soron következő éves fórumát az Európa Tanács alá tartozó European Route of Historic Gardens (ERHG).
Szeptember harmadik hétvégéje hagyományosan a Kulturális Örökség Napjainak ingyenes programjaival várja az épített, természeti és tájörökség szépségeire fogékony érdeklődőket.
ZENE- ÉS KERTMŰVÉSZET - A konferencia idei fókuszpontja a zene- és a kertművészet kapcsolata.
Búcsúzunk Török Péter tájépítésztől, kertművésztől
Kapcsolat:
1014 Budapest, Dísz tér 16. 2/4.
Sajtókapcsolatok:
press@magyarkertorokseg.hu
Cég információ :
Nyilvántartási szám: 01-01-0013091
Adószám: 19303370-2-41