Légy ott a kertben! – gazdag programkínálattal várják a látogatókat

Az idei nyár sem indulhat el a történeti és gyűjteményes kertek ünneplése nélkül. A június 3-5. között megrendezésre kerülő Légy ott a kertben! programsorozat keretében – a francia Rendez-vous aux jardins kezdeményezéshez csatlakozva – csaknem húsz hazai helyszín várja a látogatókat, programjaikat a kertek és a klímaváltozás témája köré szervezve.

A Rendez-vous aux jardins – Légy ott a kertben! kezdeményezés 2003-ban indult el Franciaországban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet kertörökségünk értékeire, valamint arra, hogy milyen fontos ezeket megőriznünk. Azóta csaknem 25 ország kapcsolódik be évről évre a programsorozatba. Magyarország az idei évben is – immár negyedik alkalommal – csatlakozik a kezdeményezéshez, amelynek keretében kastélyparkok, történeti, modern, gyűjteményes és közösségi kertek nyitják meg kapuikat június első hétvégéjén az érdeklődők előtt. A rendezvény ez évi témája: Kertek és a klímaváltozás. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban az eseménysorozat keretében rendezik meg a 18. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat, valamint a hozzá kapcsolódó konferenciát, amelyen a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke, dr. Herczeg Ágnes is előadást tart.  A fertődi Esterházy-kastélyban pedig június 3-án 11 és 14 órakor „Kertek és a klímaváltozás” címmel tartanak térítésmentes túravezetést a kastély angolparkjában. A kezdeményezésben résztvevő hazai és európai helyszínek programjairól bővebben az alábbi linkre kattintva érhetőek el:
https://openagenda.com/rdvj-2022-europe?oaq%5Blocation%5D=30149782&lang=en